„Ezt mondja az Úr: A kegyelem idején meghallgatlak, a szabadulás napján megsegítelek.” (Ézs 49,8a)

„Íme, most van a kegyelem ideje! Íme, most van az üdvösség napja!” (2Kor 6,2b)

Petőfi-bicentenárium a Vajdában

1823 januárjában senki nem gondolta volna, hogy a hónapban két olyan esemény is történik, mely még 200 év múlva is megemlékezésre adhat majd okot.

Január 22-én Kölcsey Ferenc befejezte a Himnusz című versét. Az utóbbi évtizedekben erre a napra a magyar kultúra napjaként emlékezünk. Az idén Bárány Mihály előadásában hallgattuk meg, aki a hétvégén az Orosházán megrendezett Kölcsey szavalóverseny első helyezettje lett.

1823 január elsején Kiskőrösön világra jött az a Petrovics Sándor, aki Petőfi néven a magyar költészet ikonikus alakja lett. Műsorunkban róla emlékeztünk meg egy színes válogatással, melyhez az elhangzott műveket az utóbbi pár hónap szavalóversenyein szereplő diákjaink maguknak választották. Meghallgathattuk a Minek nevezzelek?, Az alföld, a Három fiú és A rab című költeményeket. A Kávészünet együttes által megzenésített Petőfi verseket, az Itt van az ősz, itt van újra és az Ez a világ amilyen nagy című műveket iskolánk zenészei számára Huszák Zsolt hangszerelte.

A műsorban részt vevő diákok és felkészítőik: Dürgő Csaba, Borbély Máté, Bartus Bátor, Szilágyi Adrienn, Weisz Tímea, Laudai Izabella, Fazekas Máté, Molnár Lilla, Kovács Attila Herceg,  Bárány Mihály, Salka Zsuzsanna, Fonád Zoltán, Földi Zsolt.

Salka Zsuzsanna

 

  • VPG_001
  • VPG_002
  • VPG_003
  • VPG_004
  • VPG_005
  • VPG_006
  • VPG_007
  • VPG_008
  • VPG_009
  • VPG_010
  • VPG_011
  • VPG_012
  • VPG_013
  • VPG_014
  • VPG_015
  • VPG_016
  • VPG_017
  • VPG_018
  • VPG_019
  • VPG_020
  • VPG_021
  • VPG_022
  • VPG_023
  • VPG_024
  • VPG_025
  • VPG_026
  • VPG_027

Képzéseink

Diákjaink az egyetemen