„Az Úr azonban ezt kérdezte [Jónástól]: Igazad van-e, hogy haragszol?! ” (Jón 4,4)

„Legyetek irgalmasok, amint a ti Atyátok is irgalmas!” (Lk 6,36)

Gólyatábor a Vajdában 2. nap

 

A mai napunk nagyon érdekesen telt. Miután 9-re mindenki megérkezett Molnár Béla tanár úr csapatokba szervezett bennünket és ismertette a  programot. Mindenki kapott egy feladatlapot és egy térképet, ami a ránk váró feladatok megoldását segítette.

A 8 csapat lelkesen kezdett neki a kérdőív kitöltéséhez. Ezek a feladatok a város nevezetességeiről szóltak. 18 állomás volt és mindezt 150 perc alatt kellett véghezvinnünk. A kiinduló pont természetesen az iskola volt és ugyan ide kellett visszaérnünk. A hosszú út alatt érintettük pl:a református templomot, a Lengyel-palotát, a Mittrovsky kastélyt és az Erzsébet ligetet. A ligetet elhagyva az evangélikus templomhoz mentünk. Ott már várt ránk Olivér bácsi és két 12.-es lány. A feladat közös éneklés volt, amit több-kevesebb sikerrel teljesítettük is. Ebéd után az önkormányzati üdülőbe mentünk. Néhány végzős tanuló ügyességi játékokat és vicces feladatokat szerevezett nekünk. Újabb csoportokat alakítva próbáltuk megvalósítani a kéréseiket. Legnagyobb sikert a különböző stílusokban előadott tánc hozta meg. Levezetésül elfogyasztottuk a szendvicseket.

 

A nap utolsó programja a csillagászati előadás volt.

 

A sok változatos program alatt észre sem vettük, hogy milyen gyorsan eltelt az idő. Talán ennek köszönhetően a 2. napon már igazán jól éreztük magunkat együtt.  

 

Fekete Flóra

9.A osztály

 

Warning: No images in specified directory. Please check the directoy!

Debug: specified directory - https://regi.vajdaevang.hu/images/gimi201314/golyatabor/02

 

Képzéseink

Diákjaink az egyetemen