„Ha az ÚR nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők.” (Zsolt 127,1a)

„Simon így felelt: Mester, egész éjszaka fáradoztunk ugyan, mégsem fogtunk semmit, de a te szavadra mégis kivetem a hálókat. Amikor ezt megtették, olyan sok halat kerítettek be, hogy szakadoztak a hálóik.” (Lk 5,5–6)

Kölcsey Ferenc versmondó – és népdaléneklési verseny

A magyar kultúra napja és Kölcsey Ferenc Himnuszának megszületése alkalmából a Székács József Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium ebben ez évben is meghirdette a Kölcsey Ferenc versmondó és népdaléneklési versenyt az ország evangélikus iskoláiban tanuló, valamint a határon túli testvériskola növendékei számára.

A versmondó versenyre három kategóriában (7-8., 9-10., 11-12.) lehetett jelentkezni. Iskolánként és korcsoportonként 2-2 szavaló nevezhetett. A kötelező mű Kölcsey Ferenc Himnusz című verse volt, a szabadon választott pedig egy magyar- vagy világirodalmi alkotás „emberek - tájak – utak” témában. 

A Vajda Péter Evangélikus Gimnázium tanulói a második és harmadik kategóriában képviseltették magukat a versenyen. A gimnazisták első kategóriájában Koncz Liza és Kovács Panna, 9. osztályos tanulók vettek részt. Panna kategóriájában első helyezett lett. A második kategóriában Dorogi Mónika és Acsai Dóra, 11. osztályos tanulók szavalták el verseiket.

Három kategóriában várták a rendezők az énekelni szerető tanulók jelentkezését. Iskolánként itt is minden kategóriában két – két tanuló jelentkezhetett. A kötelező dalt a törzsanyag dalai közül választották a tanulók, ezen kívül egy szabadon választott dalt is vinniük kellett.

Ebben a kategóriában Gombkötő Réka, 9. osztályos és Fülöp Norbert, 11. osztályos tanuló indult. A verseny igen jó hangulatban, sok tehetséges tanuló versenyzésével zajlott.

Reméljük, jövőre is ilyen szép számmal fogunk versenyezni ezen a versenyen.

Köszönjük a szülők támogatását is, akik elvitték a tanulókat Orosházára!

 

Warning: No images in specified directory. Please check the directoy!

Debug: specified directory - https://regi.vajdaevang.hu/images/gimi201617/kolcsey

Képzéseink

Diákjaink az egyetemen