„Ne legyetek személyválogatók az ítélkezésben, a kicsit éppúgy hallgassátok meg, mint a nagyot! Embertől ne tartsatok, mert az ítélet Istené.” (5Móz 1,17a–b)

„De ha személyválogatók vagytok, bűnt követtek el, és a törvény mint törvényszegőket marasztal el titeket.” (Jak 2,9)

Irinyi kémiaverseny megyei döntője

Ebben a tanévben jubileumi alkalomhoz érkezett az Irinyi János Országos Középiskolai Kémiaverseny, hiszen 50. alkalommal kerül megrendezésre. A verseny 3 fordulóból áll. Az első fordulót az iskolákban írták meg február hónapban a tanulók. A megyei döntőre az iskolai versenyen elért teljesítmények alapján hívták be a diákokat, majd az ott nyújtottak alapján kerülhetnek be az országos döntőbe.

Az iskolában nyújtott teljesítmények alapján az idén 5 tanulót hívtak be a második fordulóba: Gerzsenyi Lili, Lázár Dániel, Schubert Lili 9. A., Tóth Armand 9. B és Gyekiczki Fanni 10. A osztályos tanulókat. A megyei döntő megrendezése Békéscsabán a Belvárosi Gimnázium Öveges laborjában történt. A versenyzőknek itt számot kellett adni elméleti és gyakorlati tudásból egyaránt. A két és fél órás elméleti és számolási feladatok megoldása után még egy órás gyakorlaton is bizonyítaniuk kellett.

Ezek után már csak a várakozás izgalmai maradtak az eredményhirdetésre. Az I. kategóriában versenyzők közül Gerzsenyi Lili második, Schubert Lili negyedik, Tóth Armand ötödik, Lázár Dániel hatodik helyezést ért el. A II. kategóriában versenyző Gyekiczki Fanni harmadik lett, pontszámai alapján az országos döntőn képviselheti a megyét és iskolánkat. Minden versenyzőnek gratulálunk, bíztatjuk őket további versenyekre is.

A tanulók felkészítő tanárai: Borzovánné Burai Julianna és Dr. Mészárosné Verók Mária.

 

Warning: No images in specified directory. Please check the directoy!

Debug: specified directory - https://regi.vajdaevang.hu/images/gimi201718/irinyi

Képzéseink

Diákjaink az egyetemen