Véget ért az OKTV első fordulója
- Részletek
- Készült: 2020. november 30. hétfő, 14:10

Minden évben sok vajdás diák méretteti meg magát a középiskolások legnívósabb versenyén, az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen. Ebben a tanévben a járványügyi helyzettől függetlenül az első forduló megrendezésre került. Mint minden évben, az első forduló feladatait az iskolákban írják a tanulók.
Ebben a tanévben 23 tanulónk jelentkezett a tanulmányi versenyre:
Biológiából 10, angolból 7, történelemből 3, földrajzból és németből 2-2, informatikából I. és II. kategóriában 1-1, míg kémiából is 1 tanuló.
Volt olyan tanuló is, aki több tárgyból is szerette volna magát megmérettetni: Ugrai Dániel történelemből és földrajzból, Nagy-Bobvos Noel biológiából és angolból és Szabó Levente Zoltán 3 tárgyból írta meg írásbeli munkáját: informatika I és II. kategóriában és angol nyelvből.
Az első forduló feladatait a megadott javítókulcs alapján a szaktanárok javítják, és a legjobbakat küldjük tovább. Ezeket a ponthatárokat nehéz elérni, de minden évben van olyan diákunk, aki a következő fordulóba is bekerül.
Szabó Levente Zoltán mindhárom!!! dolgozata elérte azt a magas pontszámot, hogy visszaküldhető lett a dolgozata. Biológiából Tóth Armand Kevin, Lázár Dániel és Schubert Lili, kémiából Egri Gergő várja a behívást a második fordulóba.
Gratulálunk a jól teljesítő diákoknak és további sikereket kívánunk!
Mészáros Tünde