„Ha az ÚR nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők.” (Zsolt 127,1a)

„Simon így felelt: Mester, egész éjszaka fáradoztunk ugyan, mégsem fogtunk semmit, de a te szavadra mégis kivetem a hálókat. Amikor ezt megtették, olyan sok halat kerítettek be, hogy szakadoztak a hálóik.” (Lk 5,5–6)

„Tudomány a játékok mögött”

Igazán nem túlzás, ha azt mondjuk, az elmúlt tanév a LEGO éve volt a Vajdában.

Januárban beindítottuk robotépítő szakkörünket, aminek foglalkozásain nagyon sok mindent csináltunk:

·         voltunk „továbbképzésen” egy régóta működő szakkörnél, a békéscsabai Belvárban;

·         tanultunk egy kis robottörténetet a Szegedi Tudományegyetemen;

·         láttunk igazi ipari robotokat működés közben a HILTI cég kecskeméti üzemében;

·         jártunk a Kecskeméti Főiskola GAMF karán; 

·         és tartottunk sok-sok bemutatót  szakkörünk alkotásaiból!

A tanév végén azt mondtuk, folyt. köv. az új szemeszterben. Nem is kellett sokat várni, hiszen november 15-én a Benka Gyula Evangélikus Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolába hívtak minket egy bemutatóra. A Tudomány napja rendezvényen a Tudomány a játékok mögött blokkban kaptunk lehetőséget a bemutatkozásra.

Egy kis robotismereti bevezető után beszéltünk szakkörünkről és bemutattuk legjobb elkészült műveinket. A kis „kritikusok” tátott szájjal figyelték robotjainkat, majd a fénypont az volt, amikor maguk is kipróbálhatták őket működés közben.

A rendezvénynek köszönhetjük, hogy sikerült az ifjabb korosztály érdeklődését is felkelteni a robottechnika iránt, emellett fontos az is, hogy ismét népszerűsíthettük munkánkat.

A bemutatót tartó diákok Iványi Máté és Tömösközi Ádám 10.A osztályos tanulók,
kísérő Hortobágyiné Csizmadia Edina, a szakkör vezetője.

 

Warning: No images in specified directory. Please check the directoy!

Debug: specified directory - https://regi.vajdaevang.hu/images/gimi201617/legobenka

Képzéseink

Diákjaink az egyetemen