„Ha az ÚR nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők.” (Zsolt 127,1a)

„Simon így felelt: Mester, egész éjszaka fáradoztunk ugyan, mégsem fogtunk semmit, de a te szavadra mégis kivetem a hálókat. Amikor ezt megtették, olyan sok halat kerítettek be, hogy szakadoztak a hálóik.” (Lk 5,5–6)

Kisiskolások a Vajdában

November 22-én újra látogatókat kaptunk: a Benkából érkeztek hozzánk a negyedikesek, több mint 50 kisdiák. A nagy létszám miatt az Öveges laborban fogadtuk a csapatot, de most nem természettudományos kísérletekkel akartuk elkápráztatni őket, hanem valami egészen mással készültünk.

Történt ugyanis, hogy a múlt heti Tudomány napja rendezvényre a benkás 7.-8. osztályosoknak már elvittük legóinkat, de sajnos a kicsik ekkor nem tudták megnézni bemutatónkat.

Ezért a két negyedik osztály tanulói osztályfőnökeikkel eljöttek hozzánk, a gimnáziumba, ahol egy másfélórás ízelítőt adtunk a lego szakkör munkájából és bemutattuk legjobban sikerült robotjainkat. A délután csúcspontja az volt, amikor a kicsik ki is próbálhatták az izgő-mozgó, lépegető, guruló alkotásokat.

Reméljük, hogy nem csak nekünk, de a kicsiknek is felejthetetlen volt ez a délután!

Tavasszal visszavárjuk őket! 

 

Warning: No images in specified directory. Please check the directoy!

Debug: specified directory - https://regi.vajdaevang.hu/images/gimi201617/kisiskolasok

 

Képzéseink

Diákjaink az egyetemen