„Az Úr azonban ezt kérdezte [Jónástól]: Igazad van-e, hogy haragszol?! ” (Jón 4,4)

„Legyetek irgalmasok, amint a ti Atyátok is irgalmas!” (Lk 6,36)

Gólyatábor az új Evangélikus Gimnáziumban

 

Míg társaink a nyári szünet utolsó napjait otthon töltötték, mi, leendő gólyák, három napon keresztül ismerkedtünk egymással, tanárainkkal és az iskolával új sulink gólyatáborában.

  Az első napon még kíváncsian méregettük egymást keresve barátainkat, de a névtanulós és ismerkedős játékok után annyi mindent tudtunk már egymásról, amit az órák szünetében biztosan nem tudtunk volna kideríteni  az új osztálytársainkról. Az iskolai délelőtt után a Körös-Maros Nemzeti Park tanösvényén sétáltunk végig érdekes és trükkös kérdésekre válaszolva, majd a HAKI- ban láthattunk kémiai vizsgálatokat és természetesen különleges halakat. Köszönjük mindkét intézmény segítségét!

 

A második napon városismereti akadályversenyen vettünk részt. Különböző épületeket és nevezetességeket kellett megtalálni a városban egy feladatlapot kitöltve egy térkép alapján. Így a vidéki diáktársaink is megismerhették Szarvast, de sok szarvasi diáktársunknak is fejtörést okozott egy-egy épület vagy szobor felderítése.  Bár legyalogoltuk a lábunkat és hőség is volt, mégis nagyon élveztük ezt a feladatot is. A délutáni melegben a kajakosok vízi telepén hűsöltünk, ahol úsztunk, játszottunk és természetesen kenuztunk is. Nagyszerű élmény volt! A délutánt zsíros kenyérrel, egy apró tábortűzzel  és énekléssel zártuk, bár a kareokit senki nem vállalta.

 

Az utolsó délelőttöt nagyon érdekes csapatépítő és activity feladatokkal töltöttük az iskolai lelkész vezetésével. Ezen a délelőttön megoldhatatlannak  tűnő problémákat oldottunk meg, ahol fontos volt a csapatszellem, az összefogás és a nevetés. Végül  délután játékos sportversenyeken mérhettük össze ügyességünket a másik osztállyal. Egyszer a B-sek, máskor az A-sok nyertek. Ráadásként a baseball alapjaival is megismerkedhettünk, rájőve, hogy miért is kedvelik az amerikaiak ezt a sportot. Jó móka volt, amely során nemcsak saját osztálytársainkkal barátkozhattunk meg, hanem a másik osztállyal és néhány tanárral is. Szeptemberben már barátként üdvözöltük egymást és azóta is úgy érezzük, hogy nagyszerű csapat jött össze ebben a két új osztályban! Köszönjük az iskolának és tanárainknak a Gólyatábort!

 

  • 001
  • 002
  • 003
  • 004
  • 005
  • 006
  • 007

Képzéseink

Diákjaink az egyetemen