„Ne legyetek személyválogatók az ítélkezésben, a kicsit éppúgy hallgassátok meg, mint a nagyot! Embertől ne tartsatok, mert az ítélet Istené.” (5Móz 1,17a–b)

„De ha személyválogatók vagytok, bűnt követtek el, és a törvény mint törvényszegőket marasztal el titeket.” (Jak 2,9)

Vajda siker a megyei középiskolás közlekedésbiztonsági versenyen

 

Békéscsabán, a Szent-Györgyi Albert Gimnázium és Szakközépiskolában kedden rendezték meg a XI. Középiskolás Közlekedésbiztonsági Kupa megyei döntőjét. Kerékpáros, segédmotoros és személygépkocsi vezető kategóriában összesen 24 diák mérte össze tudását.

 

A versenyzők először elméleti feladatokat oldottak meg, majd a gyakorlatban is számot adtak tudásukról. Az egyéni verseny legjobbja kerékpáros kategóriában Podani Milán lett, a segédmotorosok között pedig Sinkovics Péter bizonyult a legeredményesebbnek. Mindketten a szarvasi Vajda Péter Evangélikus Gimnázium tanulói. A versenyzőket Podani Mihály szakoktató készítette fel.

 

A személygépkocsi-vezető kategóriában a békéscsabai Kemény Gábor Logisztikai és Közlekedési Szakközépiskola diákja, Sonkoly Zoltán végzett az első helyen. A csapatversenyt a Szarvasi Baleset-megelőzési Bizottság csapata nyerte, melynek tagjai: Podani Milán, Sinkovics Péter és Szabó Alex.

 

A megyei versenyt követő ünnepélyes díjátadón dr. Hajdú Antal ezredes, a Békéscsabai Rendőrkapitányság vezetője gratulált a helyezetteknek.

 

A kategória győztesek képviselik megyénket a 2013. május 22-24. között Debrecenben megrendezésre kerülő országos döntőn, ahol már három szinten zajlik a verseny. Először elméleti ismereteiket tesztelik, majd ügyességi és végül a forgalomban, szabályossági számban mérik össze tudásukat a versenyzők. Egy ilyen jellegű döntőt nyert 2012-ben Podani Milán. A megyei csapat felkészítését Podani Mihály szakoktató irányítja. Eredményes versenyzést, sok sikert kívánunk!

 

Bencsik Ferenc
rendőr őrnagy

 

Forrás: http://www.newjsag.hu

 

 

Képzéseink

Diákjaink az egyetemen