„Ne legyetek személyválogatók az ítélkezésben, a kicsit éppúgy hallgassátok meg, mint a nagyot! Embertől ne tartsatok, mert az ítélet Istené.” (5Móz 1,17a–b)

„De ha személyválogatók vagytok, bűnt követtek el, és a törvény mint törvényszegőket marasztal el titeket.” (Jak 2,9)

Vajdás diákok a X. Középiskolás Közlekedésbiztonsági Kupa döntőjében

 

Május 22-24. között Debrecen adott otthont a versenynek, a négy csillagos Aquaticum Termál és Wellness Hotelben. Megyénket, illetve városunkat kerékpáros kategóriában Podani Milán, segédmotoros kategóriában Sinkovics Péter képviselte.

A részvétel feltétele természetesen a megyei döntőn megszerzett győzelem volt. A felkészülést a kiírás alapján elméletből és ügyességi számban itthon végeztük, egy alkalommal a forgalmi helyzeteket Debrecenben gyakoroltuk.   Nívós szállodai környezetben elhelyezve, az esős, szeles időjárással és a pontozás rejtelmeivel küzdve versenyeztek fiataljaink. Három számban mérték össze tudásukat: először elméleti teszt, majd ügyességi pálya következett, amelynek helyszíne egy négyemeletes parkolóház tetején volt. A tomboló szél esetenként az akadályokat is leborította. Végül a forgalomban kellett a versenyzőknek megmérkőzni, igazi küzdelem volt az idővel és az elemekkel, szélviharban, szakadó esőben. Szoros, magas színvonalú versenyben néhány ponttal maradtak le a dobogóról. Szép volt fiúk, gratulálunk az értékes 4. helyezéshez!

 

 

Podani Mihály

szakoktató

 

 

  • 01
  • 02
  • 03
  • 04
  • 05
  • 06
  • 07
  • 08
  • 09
  • 10
  • 11
  • 12
  • 13
  • 14
  • 15
  • 16
  • 17
  • 18
  • 19
  • 20
  • 21
  • 22
  • 23
  • 24
  • 25
  • 26

 

 

Képzéseink

Diákjaink az egyetemen