„Ne legyetek személyválogatók az ítélkezésben, a kicsit éppúgy hallgassátok meg, mint a nagyot! Embertől ne tartsatok, mert az ítélet Istené.” (5Móz 1,17a–b)

„De ha személyválogatók vagytok, bűnt követtek el, és a törvény mint törvényszegőket marasztal el titeket.” (Jak 2,9)

Hibátlan versenydolgozat gépírásból a Vajdában

 

A Magyar Gyorsírók és Gépírók Országos Szövetségeminden évben megrendezi azt az országos versenyt, amelyen a tízujjas gépírást ismerő és alkalmazó diákok mérhetik össze tudásukat.

 

Az idén május 16-25. között kellett elkészíteni a versenydolgozatot. A feladatot egy erre a célra kidolgozott számítógépes szoftver segítségével kellett megoldani. A feladat egy tíz percig tartó folyamatos másolási feladat volt, amelynek szövege az egyedi kódszámmal történő bejelentkezés után a versenyző monitorán jelent meg. Az időmérés is a program segítségével történt, a tíz perc letelte után a versenyző nem tudott tovább dolgozni.

 

Iskolánkból, a Vajda Péter Evangélikus Gimnáziumból Kanik Kristóf vett részt e rangos versenyen, ahol közel 60 iskola több mint ötszáz diákja mérte össze tudását. A dolgozatok értékelése után kiderült, hogy Kristóf saját kategóriájában a 4. helyet szerezte meg. Dolgozatában nem volt hiba, ezért munkáját hibátlansági jelvénnyel jutalmazták.

 

 

Felkészítő tanára Tóthné Jansik Erzsébet, iskolánk óraadó pedagógusa.

 

 

 

 

 

 

 

Képzéseink

Diákjaink az egyetemen