„Ha az ÚR nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők.” (Zsolt 127,1a)

„Simon így felelt: Mester, egész éjszaka fáradoztunk ugyan, mégsem fogtunk semmit, de a te szavadra mégis kivetem a hálókat. Amikor ezt megtették, olyan sok halat kerítettek be, hogy szakadoztak a hálóik.” (Lk 5,5–6)

Vajdások a Curie verseny döntőjében

A Curie Környezetvédelmi Emlékversenyt immár 20. éve rendezik meg. A levelezős fordulókon legjobban teljesítő diákok juthatnak a területi döntőbe. A mi régiónk területi döntőjének idén is a Vajda Péter Evangélikus Gimnázium adott otthont.

A 11-12. évfolyamos korcsoportban tanulóink, Pekár Edina, Molnár Árpád és Balázs Gergő alkotta csapat 2. helyezést ért el és az országos döntőbe jutottak.

Ezt április 26-án a Szolnoki Főiskola Campusán rendezték meg.

A11-12. évfolyamosok közül 20 csapat (Szabadkától-Marosvásárhelyig) kapott meghívást az országos döntőbe. A döntőre a „belépő” egy újrahasznosított anyagokból készített táska volt. Emellett egy öt perces kiselőadásban kellett bemutatniuk Szarvas hulladékgazdálkodását. Itt szeretnénk megköszönni a Hulladéklerakó telep, a Gallicoop, a Pioneer és a Szennyvíztisztító telep dolgozóinak ebben nyújtott segítségét.

Ezek mellett természetesen egy feladatsor megoldásában is bizonyítaniuk kellett a tanulóknak.

A csapat az országos 8. helyet érte el, annak ellenére, hogy Balázs Gergő a feladatsor megoldásában már nem segíthetett, mivel egy országos matematika verseny vett részt.

Kéri Bernadett, felkészítő tanár

Warning: No images in specified directory. Please check the directoy!

Debug: specified directory - https://regi.vajdaevang.hu/images/gimi201314/curie

Képzéseink

Diákjaink az egyetemen