„Ha az ÚR nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők.” (Zsolt 127,1a)

„Simon így felelt: Mester, egész éjszaka fáradoztunk ugyan, mégsem fogtunk semmit, de a te szavadra mégis kivetem a hálókat. Amikor ezt megtették, olyan sok halat kerítettek be, hogy szakadoztak a hálóik.” (Lk 5,5–6)

Deákpoézis 2014

A Műút folyóirat és a Teleki Tehetséggondozó Kollégium (a Surányi Endre Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Tagintézménye) verspályázatot hirdetett Deákpoézis 2014 címmel középiskolai tanulók számára.

Minden szerző három publikálatlan verssel és egy rövid bemutatkozó írással jelentkezhetett 2014. március 1-ig.

Az ünnepélyes eredményhirdetés 2014. április 11-én, a Költészet Napján volt Miskolcon, melyre a legtehetségesebb pályázókat külön levélben hívták meg.

Három verset választottam az eddig írtakból, és jelentkeztem a pályázatra. A körülbelül 160-170 nevező közül az a szerencse ért, hogy részt vehettem a pályázat miskolci eredményhirdető és díjátadó rendezvényén. 

Az első nap, április tizenegyedikén, a Teleki Tehetséggondozó Kollégiumban délután sor került az eredményhirdetésre, az első három helyezett pénzösszeget, a különdíjasok könyvjutalmat nyertek. Az eseményt szakmai beszélgetés és műhelymunka, nyitott felolvasás követte. 

Bár helyezést nem értem el, ennek ellenére felettébb élveztem a kétnapos rendezvényt. A zsűrivel folytatott műhelybeszélgetés különösen hasznos volt, az esti felolvasás után pedig a társaság a Helynekem romkocsmában töltötte az est további részét. 

Másnap egy lillafüredi kirándulás során a Költészet Napja alkalmából megkoszorúzásra került József Attila szobra, mely az egykori írótalálkozó emlékét őrzi, ami alatt nagy költőnk megírta az egyik leghíresebb magyar szerelmes verset, az Ódát.

Vas Máté 11. J

Képzéseink

Diákjaink az egyetemen