„Ha az ÚR nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők.” (Zsolt 127,1a)

„Simon így felelt: Mester, egész éjszaka fáradoztunk ugyan, mégsem fogtunk semmit, de a te szavadra mégis kivetem a hálókat. Amikor ezt megtették, olyan sok halat kerítettek be, hogy szakadoztak a hálóik.” (Lk 5,5–6)

Fornetti Osztálykirándulás! MEGNYERTÜK!

Április közepén az interneten szörfölve rátaláltunk a Fornetti nyeremény játékára és máris beneveztük az osztályt. Többen megláttuk benne a lehetőséget, hogy meg lehet nyerni akár a fődíjat is: 200.000 ft-t! Ezzel a nyereménnyel eljuthatnánk ősszel Párizsba is, kiegészítve a Comenius program költségvetését.

 A játékhoz két hét késéssel csatlakoztunk. A facebook oldalán kellett szavazatokat gyűjtenünk az ismerőseinktől, így hát belefogtunk a toborzásba. A szülők többsége is nagyon sokat segített. Szabadidejüket nem sajnálva ültek a gépek előtt és gyűjtötték számunkra a szavazatokat.

 Hat héten keresztül minden nap kértünk 1 PIPÁT az osztály képére. Napról napra egyre többen és többen szavaztak ránk: facebookos ismerősök, barátok, vajdás diákok és tanárok, és a szarvasi fórum tagjaitól is rengeteg segítséget, támogatást kaptunk. Olyanok is csatlakoztak, akiket nem is ismerünk, és mégis velünk izgulták végig a játékot. Voltak szavazóink Nyergesújfaluból, Debrecenből, Egerből, nem beszélve a volt vajdás diákokról, akiket Kati néni kért meg. Sőt még külföldről is támogattak minket új francia barátaink.  Megtapasztalhattuk a facebook előnyeit, az összefogás erejét.

 A 4. héten mi gyűjtöttük a legtöbb szavazatot, így 4 kg fornetti sütit is nyertünk. (Nagyon finom volt, hamar elfogyott!) A verseny során voltak izgalmas pillanatok, a 3 hét végén bekerültünk az első három osztály közé, így még nagyobb lendülettel folytattuk a toborzást. Az utolsó két hétben már szinte végig vezettünk és összesen 11268 PIPÁ-t gyűjtöttünk össze, 1241 szavazattal megelőzve a második helyen lévő csapatot, így MEGNYERTÜK a fődíjat!!!

 Mindenkinek nagyon köszönjük, aki támogatott minket és szavazott ránk!

 Konstantinovics Lili, Vajda Péter Evangélikus Gimnázium 9.J

Képzéseink

Diákjaink az egyetemen