„Ha az ÚR nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők.” (Zsolt 127,1a)

„Simon így felelt: Mester, egész éjszaka fáradoztunk ugyan, mégsem fogtunk semmit, de a te szavadra mégis kivetem a hálókat. Amikor ezt megtették, olyan sok halat kerítettek be, hogy szakadoztak a hálóik.” (Lk 5,5–6)

Vajdás díjeső a Jókai Színházban

A Békéscsabai Jókai Színház negyedik alkalommal rendezte meg az egyre nagyobb népszerűségű Ádámok és Évák ünnepét.

 A népszerűségre már mi sem jellemzőbb, hogy a hétfő esti második menetre már aranyért sem lehetett belépőt szerezni az esetleg betévedő rajongók számára. Nem csoda, hiszen Békés megye tizenhárom fantasztikus módon és minőségben felkészített középiskolai színjátszó csoportja mérte össze erejét a nemes versengésen. A csapatokat felkészítő tanárok, rendezők és mentorok a diákokkal együtt jócskán elereszthették fantáziájukat, mivel az idei versenyfeladat Arany balladák színre vitele volt.

 Mindezt veretesen jelezte egyebek közt a mindvégig lelkes közönség irányában, hogy a házigazda Jókai nagyszínpadán minden egyes produkció előtt az Arany balladák legihletettebb magyar illusztrátora, Zichy Mihály rajzai keretezték a kivetített szereposztást, többek közt a Tengerihántás híres toronyjelenete is feltűnt a hatalmas vetítővásznon.

 A Zalán Tibor, Tege Antal, Kovács Edit, Banner Zoltán, Kerekes Judit összetételű zsűri jócskán megdolgozhatott a bemutatott művekkel, mivel a színház világához közelálló Arany művek – mint a Vörös Rébék, A walesi bárdok, Tetemrehívás, Éjféli párbaj és társaik – kiváló terepet nyújtottak a klasszikus rendezői-dramaturgiai megközelítéstől kezdve egészen a legmaibb színházi eszközökkel dolgozó adaptációkig.

A Szarvasi Vajda Péter Evangélikus Gimnázium színjátszói maximálisan beváltották a hozzájuk fűzött reményeket: négy, azaz négy (!) díjat hoztak el Békéscsabáról professzionális minőségű Zách Klára feldolgozásukkal. Gyönyörű jelmezek, hibátlan szövegmondás, megrendítő szólótánc, a ma emberéhez szóló zseniális újragondolások – ezzel együtt az alaptörténet tiszteletben tartása -, nagyjából ezek jellemezték a vajdások feldolgozását. Így az Ádámok és Évák ünnepe gyönyörű záróképében – amikor kétszáz diák állt a színpadon – Gyulai Fanni vehette át a “Legjobb táncos”, Károly Bettina “A legszebben beszélő szereplő”, Marik Zsuzsanna “A legjobb női főszereplő” és a produkció egésze “A legjobb dramaturgia” díjat. Ezzel a Vajda a tavalyi kettőhöz képest megduplázta díjait.

A mindvégig sodró lendületű, az Arany-világ érzelmi viharait és nyelvi ötleteit felvonultató merítkezés diadalát a még múlt év szeptemberében elkezdett kitartó csapatmunka érlelte be. A diákok példás lelkesedése mellett oroszlánrészt vállalt ebből Salka Zsuzsanna felkészítő tanár – szerencsés módon beoltva a Színháztól – és nem utolsósorban Liszi Melinda színművész, aki mentorként hónapokon keresztül ragyogó drámapedagógiai érzékkel és megszállottsággal fanatizálta a csoportot.

 Így akár Salka Zsuzsanna, akár Liszi Melinda megérdemli a nagyérdeműtől a jelképes “Legjobb felkészítő tanár”, illetve “Legeredményesebb mentor” képzeletbeli díjat. Munkájuk elismerése benne volt a színházbéli közönség hétfő esti vastapsában. Az már sejthető, hogy a vajdás színjátszócsoport nem sokáig ül babérjain és folytatja – a múlt nyári “Muzsikál az erdő” mátrai fesztiválon – már elkezdett Csodaszarvas rege színrevitelének munkáit. A tanárnő és a mentor zsenialitását ismerve, azt mondhatnók, alkotói tarsolyukból természetesen bármi más is kikerülhet. Majd meglátjuk.

Egyéni díjak:

A legjobb táncos szereplő: Gyulai Fanni, Vajda Péter Evangélikus Gimnázium, Szarvas
A legszebben éneklő szereplő: Halász Réka, Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Mezőberény
A legszebben beszélő szereplő:Károly Bettina, Vajda Péter Evangélikus Gimnázium, Szarvas

A legjobb férfi mellékszereplő: Berki Benjámin Andrássy Gyula Gimnázium, Békéscsaba
A legjobb női mellékszereplő: Endrész Alíz, Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium, Békéscsaba
A legjobb férfi főszereplő: Slajchó Ágota – a vén Márkus szerepében, Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Mezőberény
A legjobb női főszereplő: Marik Zsuzsanna, Vajda Péter Evangélikus Gimnázium, Szarvas

 Közösségi díjak:

A legjobb dramaturgia: Vajda Péter Evangélikus Gimnázium, Szarvas – Zách Klára
A legjobb koreográfia: Andrássy Gyula Gimnázium – Éjféli párbaj
A legjobb rendezés: Kemény Gábor Logisztikai és Közlekedési Szakközépiskola - Mátyásanyja
A leglátványosabb előadás: Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium – Pázmán lovag
A legjobb táncos előadás: KOLLÉGIUM Széchenyi István Közgazdasági Szakközépiskola - Tetemrehívás
A legjobb zenés előadás: Békés megyei Hunyadi János Közoktatási Intézmény. Mezőkovácsháza
A legjobb előadás: Bartók Béla Művészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény – Ágnes asszony

Szenes János

 

 

Warning: No images in specified directory. Please check the directoy!

Debug: specified directory - https://regi.vajdaevang.hu/images/gimi201415/jokaidijeso

 

 

 

 

Képzéseink

Diákjaink az egyetemen