„De valóra váltom szolgáim beszédét, és követeim tervét megvalósítom. Én mondom azt Jeruzsálemnek: Lakjanak tebenned! – és Júda városainak: Épüljetek újjá!” (Ézs 44,26)

„Ezért egészen bizonyosnak tartjuk a prófétai beszédet, amelyre jól teszitek, ha figyeltek, mint sötét helyen világító lámpásra, amíg felvirrad a nap, és felkel a hajnalcsillag szívetekben.” (2Pt 1,19)

Nemzeti ünnepi megemlékezés

Nemzeti ünnepi megemlékezés

A XIX. század nagy európai forradalmi hulláma, a „népek tavasza” nagyon gyorsan terjedt szerte a kontinensen, és hamar elérte Pestet is. 1848. március 15-e a magyarok számára az a nap, amely megmutatta, mire is képes az értelmiség, ha összefog, és mekkora erőt képes demonstrálni. A nagy tettek, jelképes helyek megmutatása mellett a hétköznapi, emberi mozgatórugók, történetek is fontosak az események alakulásában. Így a pesti ifjak érzései, akik példaképekké, tisztelni való bátrakká váltak, bár ott és akkor „csak” tenni akaró fiatalok voltak.

  1. március 14-én az iskola 10. C osztályos diákjai ünnepi műsorral emlékeztek az 1848 márciusi eseményekre, de előadásukban rendhagyó módon nem a jeles nap eseményeit követték nyomon, inkább a korhangulatot mutatták be.

Megszólalt Petőfi Sándor az Összes költemények 1847-es kiadása elé szánt Előszó bevezetőjének néhány gondolata, valamint részletek a következő művekből: Petőfi: Meddig alszol még, hazám?, Magyar vagyok, Csatában, Miért zárjátok el az útamat?, Kölcsey Ferenc: Himnusz, Vörösmarty Mihály: Előszó, Juhász Gyula: Madách kardal,  Reményik Sándor: Eredj, ha tudsz!.

Köszönjük a múltidézést Barna Rékának, Cziglédszky Barnabásnak, Sindel Jankának, Nemeskéri-Orbán Fruzsinának, Szilágyi Viktóriának, Csaba Fruzsinának, Vatai Zalánnak, Friedmanszki Bencének, Czifra Zéténynek, Král Vandának, Paulik Marcellnak, Orovecz Tamásnak, Nagy Boglárkának, valamint Szrnka Katinkának, aki Martha Mier Romance című darabját adta elő zongorán (tanára Iváncsó Viola).

A műsor után a diákok és tanárok megkoszorúzták a Petőfi-szobrot.

Hovorkáné Hegedűs Hajnalka

szervező tanár

 

  • _DSC5447
  • _DSC5448
  • _DSC5450
  • _DSC5451
  • _DSC5454
  • _DSC5456
  • _DSC5457
  • _DSC5460
  • _DSC5462
  • _DSC5463
  • _DSC5465
  • _DSC5467
  • _DSC5469
  • _DSC5470
  • _DSC5472
  • _DSC5475
  • _DSC5476
  • _DSC5478
  • _DSC5482
  • _DSC5483
  • _DSC5488
  • _DSC5489
  • _DSC5491
  • _DSC5494
  • _DSC5495
  • _DSC5497

Képzéseink

Diákjaink az egyetemen