„De valóra váltom szolgáim beszédét, és követeim tervét megvalósítom. Én mondom azt Jeruzsálemnek: Lakjanak tebenned! – és Júda városainak: Épüljetek újjá!” (Ézs 44,26)

„Ezért egészen bizonyosnak tartjuk a prófétai beszédet, amelyre jól teszitek, ha figyeltek, mint sötét helyen világító lámpásra, amíg felvirrad a nap, és felkel a hajnalcsillag szívetekben.” (2Pt 1,19)

Vajdás a földrajz verseny döntőjében

Vajdás a földrajz verseny döntőjében

 

A tavaszi szünet előtti utolsó tanítási napon került sor a XXIX. Kovács János Országos Földrajzverseny döntőjére Szeghalmon. A verseny hagyományosan írásbeli fordulókkal indul. A teszteken a középiskolai földrajz tantárgyi követelményeken túl olyan általános ismeretekről is számot kell adni, amelyek az átlagos földrajzi műveltségen túl mutatnak. A két forduló alapján tanulónk, Pozderka Zsombor (11.C) kvalifikálta magát a döntőbe.

A döntőben a legjobbaknak szóban is bizonyítani kell, egy természetföldrajzi és egy gazdaságföldrajzi tételből. A sorrendet sorsolással döntik el, amelyen tanulónk az első feleletet húzta ki. Szereplése nem sikerült rosszul, mert a korábbi sorrendhez képest is előre lépve a 6. helyen végzett.

A tanulók és felkészítőik ajándékcsomagban részesültek, de talán ennél is fontosabb, hogy a verseny az új rendszer szerint az egyetemek által adható plusz pontokat is hozhat. Az sem mellékes, hogy valaki bizonyítani tudja, hogy egy tudományterületen többet tud, mint az átlag… Ez a verseny lehet az első kapcsolat az egyetemi tanulmányokkal, nem beszélve arról, hogy a szegedi és debreceni egyetem képviselői alkotják a zsűrit.

Gratulálunk Zsombornak, aki nemrégiben a küzdősportok területén is bizonyított.

 

 

Molnár Béla

   szaktanár

 

  • 20240327_090347
  • 20240327_090816
  • 20240327_092543
  • 20240327_093634
  • 20240327_093706
  • 20240327_103525
  • 20240327_131923
  • 20240327_132940
  • 20240327_133303

Képzéseink

Diákjaink az egyetemen